Magaslati levegő

    Hűs szél csókot lehel az üveg szádára, napsugár kapaszkodik a nádasba, réz szoknyában levél táncol, a stégen ülünk ketten, sötét maszatként ezen az idilli képen, napszítta árnyék múlton, jelenen.   A tó peremén felgyűlt buborékok. Habzik a magány, a csend fülébe pattog, idegesítő, elvétett neszként néha szólok, de inkább hallgatok.   A tó peremén felgyűlt buborékok. Habzik szád szélén a vád, csattog, a fogatlan íny fegyvere torkomon, meg se szólalok.   Néma vergődésem horogra akad, a damil feszül, majd szakad. Hangod fröcsögve csobban, minden szavad arcomon könnycsepp, mély árkú vízérként duzzad és ered. Nem tudom csitítani a vizet. Szívedet, szívemet...   Megpihennék egy tavirózsa selyem levelén, szitakötő táncábatn ringva, bennem egy születendő új világ nyelvén elmondanám, hogy elengedem, s tudom azt felelnéd: megtehetem.    

Kérded: Mit ad, hogy vagyok neked?   Adod a magányt, s zajos csöndjének minden gondolatát. Ami mi vagyunk s én nélküled. Már nem értem az egyedül fogalmát, tüdőm levegője telve van veled. De adod a magányt!   Kérded: Mit ad, hogy vagyok neked?   Adod kezed melegét, s hordod zsebedben a lelkem. Apróért kotorva mélyére ásol. Mindig magaddal viszel belőlem egy apró, fém ízű darabot. De adod kezed melegét! Kérded: Mit ad, hogy vagyok neked?   Adod a bizonytalant. Hol a fent s hol a lent? Veled libikóka tánca minden mozdulat, A boldogság keserédes hangulata mégis szívemre tapadt. De adod a bizonytalant!   Kérded: Mit ad, hogy vagyok neked?   Adod a napot, s a fényt mi rajtam akár a forró homok. Kezem nyújtom, de nem látok. Árnyék vagyok, elvakítasz, befogadom, s ebbe belehalok. De adod a napot!   Kérded: Mit ad? Miért vagy velem?   Adod a jelenést, s ha itt vagy minden jelentés. Bár ne foszlana szét a veled. Vihar seregébe sorakozik nélküled minden perc, villogva rohanó keresés. Félek a szélcsend csak felejtés. De adod, újra és újra adod a jelenést!

Kőből épített makacs csend, repedezett vakolat és régi csövek, tapétán tapéta, zöldet piros követ, koponyát virág, barka fed.   Elmúlt időszakok feslett mintái körmöm alatt. Lerágom, ízlelem, lelked minden rezdülete ínyemre tapad.   Így ismerkedem veled, dúdolva ringatom neved. s mint sokat megélt, kócos házat, recsegő tánccal körbejárlak,   A múlt pora terjeng fémes rubint ízbe fagy. Érlelődik. dereng a tudat, hogy ez a fal, ez a ház nem csak én s nem csak te vagy.