Jelenés

2025. júl. 30. Kertész Krisztina kiállítási anyag
Jelenés
0

Kérded:

Mit ad, hogy vagyok neked?

 

Adod a magányt,

s zajos csöndjének minden gondolatát.

Ami mi vagyunk s én nélküled.

Már nem értem az egyedül fogalmát,

tüdőm levegője telve van veled.

De adod a magányt!

 

Kérded:

Mit ad, hogy vagyok neked?

 

Adod kezed melegét,

s hordod zsebedben a lelkem.

Apróért kotorva mélyére ásol.

Mindig magaddal viszel belőlem

egy apró, fém ízű darabot.

De adod kezed melegét!

Kérded:

Mit ad, hogy vagyok neked?

 

Adod a bizonytalant.

Hol a fent s hol a lent?

Veled libikóka tánca minden mozdulat,

A boldogság keserédes hangulata

mégis szívemre tapadt.

De adod a bizonytalant!

 

Kérded:

Mit ad, hogy vagyok neked?

 

Adod a napot,

s a fényt mi rajtam akár a forró homok.

Kezem nyújtom, de nem látok.

Árnyék vagyok, elvakítasz, befogadom,

s ebbe belehalok.

De adod a napot!

 

Kérded:

Mit ad? Miért vagy velem?

 

Adod a jelenést,

s ha itt vagy minden jelentés.

Bár ne foszlana szét a veled.

Vihar seregébe sorakozik nélküled

minden perc, villogva rohanó keresés.

Félek a szélcsend csak felejtés.

De adod,

újra és újra adod a jelenést!

Oszd meg:

Oszd meg a véleményed

Magaslati levegő
  • Kertész Krisztina
  • kiállítási anyag
  • 0
Magaslati levegő
Rám lehelt oxigén mentes szavad viharba lök. A turbulencia belülről ráz. Szédülök, mint a zsiráf, mi magaslati levegőt szív, s zuhanok a tudatba, hogy egymagamban, mint a hullócsillag, mi a sötét lepelről végleg levált.   Inkább lennék csak zsiráf, mi öntudatlan szédül, s ez a nagy világ neki csak egyedül, a magasban, hol minden baj apró hangya porszem, mi jön-megy zavartalan.   Inkább lennék csak zsiráf, mi gondolat híján gondokat nem forgat nem rág, s ha hívják, nevére nem hallgat. Felhőbe burkolt szíve nem ismer. Ki az én s ki a te? Súly nélkül kalapál.   Inkább lennék zsiráf. Ha újjászületnék. Nyurga nyakú testben téged keresnélek minden levél ízében, a felhők felett, a szellő hangjában, arra várva, hogy valami több legyek.
Tudj meg többet
Szitakötő táncában ringva
  • Kertész Krisztina
  • kiállítási anyag
  • 0
Szitakötő táncában ringva
    Hűs szél csókot lehel az üveg szádára, napsugár kapaszkodik a nádasba, réz szoknyában levél táncol, a stégen ülünk ketten, sötét maszatként ezen az idilli képen, napszítta árnyék múlton, jelenen.   A tó peremén felgyűlt buborékok. Habzik a magány, a csend fülébe pattog, idegesítő, elvétett neszként néha szólok, de inkább hallgatok.   A tó peremén felgyűlt buborékok. Habzik szád szélén a vád, csattog, a fogatlan íny fegyvere torkomon, meg se szólalok.   Néma vergődésem horogra akad, a damil feszül, majd szakad. Hangod fröcsögve csobban, minden szavad arcomon könnycsepp, mély árkú vízérként duzzad és ered. Nem tudom csitítani a vizet. Szívedet, szívemet...   Megpihennék egy tavirózsa selyem levelén, szitakötő táncábatn ringva, bennem egy születendő új világ nyelvén elmondanám, hogy elengedem, s tudom azt felelnéd: megtehetem.    
Tudj meg többet
A vakolat alatt
  • Kertész Krisztina
  • kiállítási anyag
  • 0
A vakolat alatt
Kőből épített makacs csend, repedezett vakolat és régi csövek, tapétán tapéta, zöldet piros követ, koponyát virág, barka fed.   Elmúlt időszakok feslett mintái körmöm alatt. Lerágom, ízlelem, lelked minden rezdülete ínyemre tapad.   Így ismerkedem veled, dúdolva ringatom neved. s mint sokat megélt, kócos házat, recsegő tánccal körbejárlak,   A múlt pora terjeng fémes rubint ízbe fagy. Érlelődik. dereng a tudat, hogy ez a fal, ez a ház nem csak én s nem csak te vagy.
Tudj meg többet